hírek kategória bejegyzései

Hibrid webinárium a Sebészeti Klinikán

A CoVid-19 járvány ideje alatt a legtöbb intézet megismerkedett az online webináriumi továbbképzés formájával hallgatóként, felkért előadóként, vagy akár szervezőként is. Sokszor ez az egyetlen lehetőség az adott rendezvény lebonyolítására, de meg kell említenünk a webináriumok hátrányait is. Személytelenebbek, kevesebb az interakciós lehetőség, és nem látható a másik fél visszajelzése.
Hibrid webinárium a Sebészeti Klinikán
Ezeknek a problémának a megoldására a Sebészeti Klinika a webinárium hibrid formáját választotta, a kötelező szinten tartó Szeptikus-, majd Onkológiai Sebészet továbbképzéseinél. De miben lehet hibrid egy webinárium? Hibrid, ha élőben, helyszíni előadókkal van megtartva és szinkron sugározva, de biztosított mind a helyszíni, mind az online hallgatóság kérdésfeltevése. Hibridnek nevezhető, ha az előadások zöme a tanfolyam stúdió helyszínén zajlik, míg más részük távoli számítógépről közvetítve online. Végül használható a hibrid kifejezés akkor is, ha előre rögzített előadásokat kombinálunk élőkkel. A Klinikánk mindhárom
értelmezésben megvalósította az online hibrid képzést, mely jelenleg kuriózumnak számít.
A gyakorlatunk a következőképpen zajlott. Az előadók az intézeti könyvtárban berendezett klasszikus prezentációs térben ismertethették előadásukat, melyet megfelelő audió-videó
technikával közvetítettünk. Az üléselnökségi sarok egy hasonlóan berendezett szomszédos állomás volt. Végül külön állomást kapott a néhány fős hallgatóság. A negyedik fél, a „láthatatlan” online hallgatóság kérdéseit az üléselnökség közvetítette az előadó felé.
Így az előadók természetesebb környezetet; megfelelő felvezetést, technikai támogatást, „élő” figyelmet és végül diszkussziós lehetőséget kaptak. Ez a közeg az online hallgatóság számára is látható többletet adott, amit a rendkívül pozitív visszajelzések igazoltak vissza. A több napos tanfolyamon két előadást (vis maior) előre kellett rögzítenünk, melyeket zökkenőmentesen tudtuk a programba illeszteni.
Hibrid webinárium a Sebészeti Klinikán
Itt is szeretnénk megköszönni tanfolyamunk előadóinak, hogy elvállalták a felkérésünket, és támogatva a koncepciónkat, személyesen jelentek meg, álltak ki a kamerák elé és nagyszerű
előadásokat tartottak. Jókora feladat volt a programszervezés, a megfelelő technikai háttér és online keretrendszer biztosítása, amire szerencsére sikerült megtalálnunk a megfelelő
embereket.
Bár a webinárium ilyen formában való tartása többszörös energiát és szervezést igényel, de a pozitív visszajelzések támogatják, hogy a jövőben is vállaljuk a továbbképzéseink ilyen formában való bonyolítását, és javasoljuk más intézeteknek is.

SZTE ÁOK Kari Hírlevél 2020/41.

Nagy sikerű online sebész továbbképzés Szegeden

A fiatal sebész – és nem sebész – kollégák továbbképzésében fontos szerepet betöltő Johnson Akadémia online kurzusa került megrendezésre 2020. június 27-én délelőtt az MST-FISESZ
(Magyar Sebész Társaság-Fiatal Sebész Szekció) szervezésében, Szegeden. A korábban személyes találkozóként zajló esemény az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően online zajlott, egyszerre volt követhető Zoom felületen, illetve Facebook Live közvetítésen keresztül.

A téma a „Diverticulitis Multimodális Kezelése” volt, melynek kapcsán Dr. Horváth Miklós gasztroenterológus (Semmelweis Egyetem) és Dr. Paszt Attila általános sebész (SZTE Sebészeti Klinika) tartott kiváló előadásokat, illetve azt követő online eset megbeszélést.

A FISESZ képviseletében a vezetőség (Dr. Varga Zsolt, Dr. Ottlakán Aurél, Dr. Andrási László, Dr. Mán Eszter, Dr. Ónody Péter, Dr. Kokas Bálint, Dr. Tajti János) koordinálta a nagy sikerű
eseményt, illetve az előadásokat és a diszkussziót a moderátorok (Dr. Varga Zsolt, Dr. Ottlakán Aurél, Dr. Andrási László) vezették le. Az országosan első online sebészeti akadémia sikerét jelzi, hogy összesen 61 kolléga vett részt rajta és 3 nap alatt több mint 1100 online megtekintés történt. Külön köszönet illeti Dr. Kovách Kornélt a Sebészeti Klinika munkatársát a kiváló technikai háttér biztosításáért és nagyon köszönjük Prof. Dr. Lázár Györgynek, a Sebészeti Klinika vezetőjének támogatását a konferencia megszervezéséhez.

SZTE ÁOK Kari Hírlevél 2020/26.

Live stream gyakorlatok a Sebészeti Klinikán

Live Stream 2020 április Sebészeti KlinikaA legtöbb intézet számára lényeges kihívást jelentett az e-oktatásra történő váltás a szűk határidő, valamint az új technikákra történő átállás miatt, mindez egy fokozottan terhelt
környezetben.

Ennek ellenére szinte mindenhol sikeresen vették az akadályokat, sok ötletes megoldás született a távoktatás megvalósítására.

A hallgatók különösen kedvelték az interaktív kommunikációt biztosító megoldásokat. A Sebészeti Klinika a héten leadta történetének első „live streamelt” gyakorlatát, melyet komoly
érdeklődés övezett. A hallgatók a Coospace fórumon át tudtak csatlakozni a zárt élő csatornára. Az induló gyakorlat legmagasabb egyidejű nézőszáma 140 felett volt, az előadás
alatt 245 megtekintéssel, a második adást már több, mint 180 hallgató nézte egyidejűleg.
A hallgatók a chat falon tehették fel a kérdéseiket, az előadók több tucat kérdést válaszoltak
meg.

Bár szomorú, hogy egy ilyen esemény kényszerítette az e-learning gyors terjedését, de tekintettel a pozitív oktatási tapasztalatokra, úgy látjuk, hogy az új módszerek közül több is
velünk marad a rendkívüli helyzet megszűnése után.
Mottónak az egyik hallgató üzenetét idéznénk:

„…szerintem ez így még jobb is, mint a korábbi „ülő” esetismertetéses gyakorlatok…
és az interaktív kérdések is nagyon jók…”

Ezúton is köszönjük az oktatók kitartó munkáját, melyet egyéb irányú terheléseik között vállalnak!

SZTE ÁOK Kari Hírlevél 2020/13.

Stomagondozás a járvány idején

Tisztelt Betegeink!

A koronavírus-járványra tekintettel a csütörtöki stomarendelések 14 órától korlátozott létszámban vehetők igénybe.

Telefonos bejelentkezés: 06-62/341-812
Hétfő-Péntek 11:00-14:30

Stomazsákos receptigényeikkel kérjük, telefonon vegyék fel a kapcsolatot a stomás nővérekkel.

Megértésüket köszönjük.
2020 October 22, Thursday @ 11:32

A „kirakatnéző betegség” veszélyei

Paradox módon sokszor éppen a mozgásszegény életmódból adódóan nem derül ki időben – a korai stádiumban – az alsó végtagi érszűkület: az érintett beteg nem veszi észre, hogy korlátozott a járóképessége, hiszen nem gyalogol (biciklizik, fut, sétál) eleget. Ez azért veszélyes, mert e „kirakatnéző betegség” nem gyógyítható, csupán kezelhető, és ennek sikeressége a korai felismerésen múlik. Elhanyagolt, előrehaladott esetekben ez az „alsó végtagi érszűkület” akár lábamputációval is végződhet – tudtuk meg dr. Palásthy Zsolt érsebésztől, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika adjunktusától.
Bővebben: Szegedi Egyetemi Magazin 2020. február 28.

Visszaélnek a Szegedi Sebészeti Klinika nevével

Hamisan reklámoztak készítményeket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika nevében. A hirdetés ugyan az intézményre hivatkozik, de a benne szereplő információkból semmi sem igaz – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika és annak igazgatójának nevével visszaélve több cikkben hamisan reklámoznak olyan készítményeket, amelyek az érrendszeri betegségeket gyógyítják. Az online felületen elérhető írásokban a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika vezetőjét kérdezik – az egyik írásban egy bizonyos dr. Kovács György professzort, a másik cikkben pedig dr. Gábor Katonát – az érrendszerről.

A nagyobb hatás kedvéért a hamis interjúk mellé az állítólagos professzorok fotóit is mellékelték.

A szakmainak feltüntetett írások azt állítják, hogy a készítmény 1,5 hónap alatt 4 kiló koleszterin plakkot old fel, majd vezet ki a szervezetből, az ereket kitisztítja, és az életet akár 11-17 évvel is meghosszabbítja.

A hirdetésben szereplő információkból semmi sem igaz.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika igazgatója, Prof. Dr. Lázár György hangsúlyozza, hogy a hirdetés a Sebészeti Klinikára hivatkozik ugyan, de a benne szereplő információkból semmi sem igaz. Visszaélés történt a klinika nevével.

A Szegedi Tudományegyetem megteszi a szükséges jogi lépéseket, és egyben felhívja a lakosság figyelmét, hogy gyógyhatású készítményeket kizárólag Magyarországon engedélyezett formában és helyről, szakorvossal történő konzultációt követően szerezzenek be.
SZTEinfo, 2020. február 28.
Délmagyarország, 2020. február 28.

Harmincnál több vesét ültettek át Szegeden

Harminchárom veseátültetést végeztek tavaly a szegedi se­bészeti klinikán – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatósága. Az összes átültetés elhunyt do­norok szerveivel történt, élő donoros transzplantáció nem volt tavaly Szegeden.

Bővebben: Délmagyarország, 2020. január 7.

Petri Tanítványok Baráti Körének XXXIV. Tudományos Ülése

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket a Petri Tanítványok Baráti Körének 2019. évi XXXIV.
Tudományos Ülésére.
Ideje: 2019. december 07. (szombat) 10 óra
Helye: MTA Szegedi Bizottságának Székháza Szeged, Somogyi Béla u. 7.

10.00 Megnyitó: Prof. Dr. Kovács Gábor
Megemlékezések:
10.05 Prof. Dr. Baradnay Gyula: Dr. Kapros Károly
10.10 Dr. Kiss Attila: Dr. Balogh Eleonóra
Tudományos program:
10.15 Prof. Dr. Lengyel Csaba: Aktualitások a diabetes mellitus kezelésében
10.40 Dr. Földesi Imre: A pipettától a teljes automatizációig: az orvosdiagnosztikai
laboratórium fejlődése az elmúlt évtizedekben
11.10 Dr. med. habil. Gervain Mihály: Petri Gábor Alapítvány közgyűlés és beszámoló – 2019
11.35 Prof. Dr. Lázár György: A colitis ulcerosa minimálisan invazív sebészi kezelése. Rövid és
hosszú távú eredmények
12.00 Dr. Tajti János Ph.D.: Colitis ulcerosahoz kapcsolódó colorectalis rák sebészeti kezelése
12.25 Prof. Dr. Baradnay Gyula: „Így láttuk, így hallottuk”